A Binance kiadta a jogok nyilatkozatát

A Binance egy olyan időben adta ki a ‘kripto jogok nyilatkozatát’, amikor féltucat, a kriptovilág szabályozásán dolgozó nemzetközi felügyelő hívta fel a figyelmet a céggel kapcsolatos problémákra. Véletlen?

10 pontba szedték, szerintük mire van szüksége a kriptodevizákat használóknak.

A ‘kiáltvány’ felhívás a többi, kriptodevizákkal foglalkozó cégnek is, ami többek között a felhasználói adatok védelmét és kellő likviditás tárolását kéri a szereplőktől.

Tette mindezt olyan időben, amikor a cég próbálja újraalkotni önmagát, a vállalati kultúráját. A kritikusok azt róják fel nekik (többek között), hogy a Binance és CZ (Changpeng Zhao, a CEO) évekig hajlamos volt félrenézni és/vagy szemet húnyni a platformon történő gyanús kereskedések, vagy a bűnözői aktivitás miatt.

Ennek a törekvésnek megfelelve a Binance olyan új tisztviselőkkel erősíti a sorait, akik korábban az IRS-nek (amerikai adóhivatal), vagy az Europolnak dolgoztak.

Greg Monahan személyében egy új felügyelő foglalkozik a cégen belül a pénzmosás elleni küzdelemmel. Ahogy a Decrypt-nek nyilatkozta, ‘most, hogy a kriptodevizák egy 3 trillió dolláros piaccá nőttek, a szabályozás fontos része kell, hogy legyen az iparágnak, és a biztonság és adatbiztonság a legfőbb prioritás’.

Greg Monahan – Global Money Laundering Reporting Officer – Binance

Az még nem világos, hogy milyen hatással lesz (ha egyáltalán) a Binance ilyen irányú törekvése a szabályozó testületekre, vagy akár más cégekre, de ahogy Kínában és Oroszországban értelmezik az alapvető jogokat (habár több millió kripto-felhasználó él a 2 országban), nem valószínű, hogy világszintű változást fog elindítani.

De ahogy Monahan említette, a ‘jogok nyilatkozata’ csak az első lépés és felhívás más cégeknek az iparágban, valamint egy jelzés a szabályozó testületeknek, mely szerint a Binance és más kripto-cégek igenis komolyan veszik a törvényt.

A Binance nyilvánvalóan reménykedik, hogy a szabályozók komolyan veszik a próbálkozásukat.

A kiáltvány szabad fordításban:

A kripto-felhasználók tíz alapvető joga

  1. Minden embernek joga kell, hogy legyen a pénzügyi eszközök – mint a kriptodevizák – használatához.
  2. Az iparági szereplők felelőssége, hogy együtt dolgozzanak a szabályozó tesületekkel és a jogalkotókkal azon, hogy irányt szabjanak a kriptodevizáknak.
  3. A felelős kripto-platformoknak kötelessége védelmezni a felhasználóikat a rossz piaci szereplőktől és bevezetni a KYC-t (know your customer – felhasználó-azonosítás).
  4. A magánélet védelme alapvető emberi jog ezért az azonosításra alkalmas adatokat minden eszközzel védeni kell.
  5. A kripto-befektetőknek joga kell, hogy legyen elérni és használni a különböző kriptodeviza platformokat, ahol biztonságban tudhatják a pénzüket, megfelelő biztosítás mellett.
  6. Egészséges piaci körülmények kialakítása, ahol megfelelő likviditás mellett lehet kereskedni.
  7. A szabályozás és innováció nem lehet exkluzív. A kripto-befektetők biztonságos hozzáférést érdemelnek olyan fejlődő platformokhoz, és technológiákhoz, mint az NFT-k, stabilkoinok, yield farming, stb.
  8. Felzárkóztatás az oktatásban – a felhasználóknak joga kell, hogy legyen aktuális és pontos információ eléréséhez a kritpo-eszközökről anélkül, hogy áldozatul esnének a rossz piaci szereplőknek.
  9. Azok a piaci szereplők, akik derivatív eszközökhöz nyújtanak hozzáférést, szabályozott keretek közt kell, hogy tegyék. Ez biztosítja azt, hogy a felhasználók alapvető jogai érvényesülnek és a kereskedéseiket biztonságosan kezelik.
  10. A szabályozás a kriptovilágban elkerülhetetlen, ugyanakkor a felhasználóknak kell, hogy legyen beleszólásuk abba, milyen irányba haladjon az iparág és a választott kripto platformjuk.

Te egyetértesz a szabályozási törekvésekkel? A bejegyzés alatt hozzászólhatsz!

Forrás: Decrypt

Szólj hozzá!

0 Shares 685 views