pynk

mi az a pynk?

A pynk egy közösségi befektetési platform, ami egyesíti a ‘tömeg bölcsességét’ a mesterséges intelligenciával, hogy ezek segítségével határozzák meg pénzügyi instrumentumok árának jövőbeli alakulását.

Az alábbi videóból kiderül, pontosan hogyan:

A hétköznapi befektetők ismét csak sokat veszítettek (mint általában).

Úgy tűnik, a legtöbb egyéni befektető, legyen az amatőr vagy professzionális kereskedő, egyedül nem képes folyamatosan nyereségesen kereskedni huzamosabb időn keresztül.

Erre lehet megoldás a pynk, ami egy teljesen új modellt próbál bevezetni a befektetői világba.

Ahelyett, hogy egy befektető tanácsait követnék, az előrejelzéseket a tagoktól kapják (jelenleg 25.000+), majd az így kapott eredményt az általuk fejlesztett mesterséges intelligencia (Rose) gondjaira bízzák, ami (aki?) átfésüli és rendszerezi az adatokat.

Rose a múltbeli becslések alapján veszi figyelembe, és súlyozza az adatokat minden egyes instrumentum és tag esetében, hogy a lehető legjobb döntést hozza a pozíció irányának meghatározásakor.

Ez vezetett a világ első, a tömeg bölcsességét alapul vevő, ingyenes menedzselt portfóliójához.

a tömeg bölcsessége

A ‘tömeg bölcsessége‘ egy jól dokumentált jelenség, alapvetően erre az ötletre épül a Google keresője, a Wikipedia, és privát befektetési cégek és alapkezelők is használják.

Magyarul itt olvashatsz róla bővebben.

hogyan működik a platform?

Az aktív ‘pynksterek’ (azok a tagok akik regisztráltak a platformra, és rövidtávú becsléseket, illetve hosszútávú előrejelzéseket tesznek) költségek nélkül használhatják a kezelt befektetési portfóliót (jelenleg még nem élő), azaz jutalékok nélkül használhatják a rendszert.

Továbbá, ún. WP-t (Wisdom Point – bölcsesség pont) kapnak a sikeres tippjeik után, amely a későbbiekben átváltható lesz befektetési pozícióra a kezelt portfólióban.

Az én fiókom jelenleg így néz ki (alapvetően mobilra fejlesztett felület, azért mutat furcsán nagy képernyőn).

Ha szeretnél ingyenesen regisztrálni és kipróbálni a rendszert (jelenleg teljesen ‘veszélytelenül’, teszt verzióban) ide kattintva megteheted.

Azok, akik huzamosabb időn keresztül sikeres előrejelzéseket küldenek be, super-predictorokká válnak, a rendszer őket külön díjazza, tehát érdemes naponta visszatérni és megtenni a tippeket (gondos mérlegelés után) az instrumentuok jövőbeli árfolyamára.

Az innen származó adatokat kapja meg Rose, a mesterséges intelligencia, hogy ezek felhasználásával kiszűrje a szélsőértékeket, és a múltbeli eredmények alapján súlyozza az egyes tagok előrejelzéseit.

Ez után a pynk befektetői is ellenőrzik az adatokat, mielőtt pozícióba lépnek.

A ‘tömeg bölcsessége’ rendszer az általánosnál magasabb hozamok elérését igyekszik elérni alacsony kockázat mellett.

instrumentumok

Jelenleg az arany, a bitcoin, illetve a nasdaq árfolyamát tippelheted meg a pynk felületén napi, illetve heti bontásban.

A július elején megjelenő új verzióban azonban már sokkal több instrumentumot követhetsz, érdemes tahát még idejében regisztrálni, és ingyenesen, kockázat nélkül tanulni, bölcsességpontokat gyűjteni.

Hamarosan egy videóban mutatjuk be a platformot – kövesd a youtube csatornánkat, ha nem szeretnél lemaradni róla!

hogyan kereshetsz vele

Jelenleg sehogy. Illetve, jelenleg Crowd (CP) illetve Wisdom (WP) pontokat gyűjthetsz, valamint előregisztrálhatsz a kezelt portfólióba való befektetésre.

miért éri meg már most elkezdeni

A hozzájárulásodat (a pynk használata, aktív részvétel a fórumban, tippek, előrejelzések megadása, stb.) ún. bölcsességpontokkal (WP) honorálja a rendszer. Ezek a pontok minden negyedév végén átváltásra kerülnek és bekerülnek a kezelt portfólióba, tehát valós értékük lesz!

Ehhez meg kell felelni a változó feltételekhez, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha az adott negyedév végén megvan a megfelelő számú minimum WP-d, azok átkonvertálásra kerülnek.

Ha nincs meg a kellő WP-d, akkor ezt továbbviszed a következő negyedévre.

Regisztrálj ide kattintva, hogy minél jobb helyzetben legyél a befektetési program indulásakor, és már ma elkezdd formálni a jövődet!

A befektetési program indulása valószínűleg 2020 negyedik negyedévére tehető.

eddigi eredmények

Jelenleg több mint 27.000 tag használja a platformot több, mint 180 országból. Mivel a ‘tömeg bölcsessége’ akkor tud jó eredményeket felmutatni, ha az előrejelzéseket adók diverzifikáltak az élet minden területén, a platform szeretettel fogad minden érdeklődőt.

A korai felhasználók (és közösségi befektetők – lásd lejjebb) nagyon elkötelezettek, ezzel a pynk-et a legerősebb startuppá téve a fintech szcénában, megelőzve olyan unikornisokat, mint a Monzo, vagy a Revolut.

A nemzetközi közösség által biztosított adatok működtetik Rose-t. A siker titka pedig, hogy tudják, mikor lépjenek a piacra, és mikor ne. A mesterséges intelligencia előrejelzései alapján az idő 20.1%-ában kereskednek, és Rose előrejelzései ebben az időszakban 74.5%-ban helyesnek bizonyultak.

díjak

  • ‘Best AI’ startup – AIBC Blockchain Summit
  • ‘Best Fintech’ – AIBC Blockchain Summit
  • ‘Great Pitch’ battle nyertes – Wolves Summit

befektetés

Én a seedrs felületén találkoztam a céggel, ahol egy egészen apró részesedést vásároltam belőle (ennyit még soha nem fizettem egy pólóért, viszont a pozitív hozadéka, hogy én is tulajdonos vagyok), hogy 500+ társammal együtt biztosítsuk a tőkét a további fejlődéshez.

A seedrs egy közösségi befektetési platform, ahol startupok, és korai stádiumban lévő, de már eredményeket felmutatni tudó cégek gyűjtenek tőkét a további fejlődéshez.

Ilyen korai stádiumú cégekbe fektetni nagyon magas kockázattal jár, akár a teljes befektetett összeg elvesztését vonhatja maga után, és a megtérülés igencsak kérdéses, ezért nem ajánljuk senkinek.

A bejegyzés nem tekinthető befektetési ajánlatnak, az esetleges veszteségekért felelősséget nem vállalunk.

Mindenki csak saját felelősségre, befektetési tanácsadóval egyeztetve, vagy saját kutatás után csak olyan pénzzel kezdjen (bármilyen) befektetésbe, amelynek elvesztése nem okoz gondot.

A bejegyzés frissül, ezért ha szeretnél értesülni az új hírekről, iratkozz fel az azonnali értesítéseinkre.

pynk 2.0

Egy nappal a bejegyzés elkészülte után már módosíthatom is… persze ez inkább öröm, hiszen azt jelenti, hogy a csapat keményen dolgozik a terméken.

Július elsejével ugyanis bővült az alkalmazás és megújult a felhasználói felület, tele van érdekes funkciókkal.

Kezdd azzal, hogy ide kattintva regisztrálsz egy ingyenes fiókot magadnak.

Ezután használhatod a mobil nézetet akár böngészőből, akár a telefonodról (béte) alkalmazás formájában.

mi változott?

user interface

A legszembetűnőbb változás a felhasználói felület, ami sokkal áramvonalasabb lett, az eddigi ‘funkcionális’ UI már a szemnek sem okoz maradandó károsodást, áttekinthető és könnyen kezelhető.

[/et_pb_text][/et_pb_column][et_pb_column _builder_version=”4.4.8″ type=”2_5″][et_pb_video src=”” _builder_version=”4.4.8″ title_text=”pynk asset selection” hover_enabled=”0″ thumbnail_overlay_color=”rgba(0,0,0,0.6)” alt=”pynk asset selection” image_src=””][/et_pb_video][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.8″][et_pb_column _builder_version=”4.4.8″ type=”4_4″][et_pb_text admin_label=”kezdőképernyő” _builder_version=”4.4.8″]

új funkciók és pontszerzési lehetőség

home – kezdőképernyő

A kezdőképernyő remekül összefoglal mindent, sorban ezeket találod rajta:

Goal Rewards

A megnevezett célok elérése után bölcsességpontokat kapsz.

Points Summary

Itt találod a CP és WP tárcádat, illetve az USDC tárcát (ezt akkor kapod ajándékba, ha bent vagy a havi legjobb 10 tippelő között – ezek jutalma ugyanis 10 USDC). Rákattintva a CP és WP pontjaid múltját böngészheted.

Fund Manager

Ez már egy teljesen új funkció, az egyik várva-várt bővítés. Ebben összeállíthatod az álomcsapatod részvényekből, indexekből, digitális termékekből. Összesen $10,000 dollár értékben vásárolhatsz, összesen 20 instrumentumod lehet egyszerre. Itt tudod követni a napi, illetve az eddigi változásokat is.

Rákattintva egy kördiagramon látod a portfóliód. Ehhez bármikor hozzáadhatsz (amíg tart a $10,000 / 20 instrumentum korlát), csak kattints a „+ Add asset” gombra alul.

Itt 5 kategóriára bontva találsz pénzügyi instrumentumokat, amelyekből 20-at választhatsz a portfóliódba:

  • Popular – népszerű instrumentumok
  • Equities – részvények
  • Index – indexek
  • Commodities – nemesfémek
  • Digital Assets – digitális devizák

Leaderboards

Itt azt látod, hogy az előző napi tippjeiddel milyen pozícióban zártál.

Closing Predictions

A jelenlegi instrumentumok, amelyek árfolyamát megtippelheted, valamint azok árfolyama és a jelenlegi árfolyam-tippjeid találhatók itt. Rákattintva az eddigi tippjeidet böngészheted újra.

Referral Summary

Ha meghívtál valakit (a te ajánlói linkeddel regisztrált), itt látod a teljesítményét és az utána kapott pontokat. Rákattintva az ajánlói felületre jutsz, ahonnan tovább tudod osztani az ajánlói linked, illetve megnézheted az eddigi referraljaid.

Latest News

Kezdésnek itt nem találsz semmit, de rákattintva hozzáadhatod azokat a pénzügyi instrumentumokat, amelyek érdekelnek, és az ezekről szóló hírek itt fognak megjelenni.

Predictions – előrejelzések

Jelenleg továbbra is az eddig meglévő 3 instrumentum árát tippelhetjük meg (arany / nasdaq / bitcoin) napi (bitcoin), ill. heti (arany és nasdaq) előrejelzés formájában.

Lejjebb lapozva látod az eddigi eredményeket és az eredménylistát, valamint azt, hogy Te milyen pozíciót foglalsz el rajta.

Érdemes komolyan venni, mert mint ahogy feljebb említettem, a legjobb 10 minden hónapban 10 USDC-t kap mindhárom instrumentum esetében.

Manager

Pont, mint amikor a főoldalon kattintottál a Fund Manager-re.

News – hírek

Itt az általad követett cégek / instrumentumokról szóló friss híreket tudod böngészni, illetve a beállításokra nyomva szerkeszteni a listád.

Menu

Itt egyben megtalálsz minden funkciót, melyek a következők:

My Performance

  • Az eddigi statisztikáidat böngészheted a ‘tömeghez’ viszonyítva. Nagyon érdekes látni, hogy mennyire konzisztensen tippelsz, különösen a többi pynksterhez képest.

pynkster: a pynk.io regisztrált, aktív felhasználója

  • Az eddig tippjeid számát, milyen százalékban jósoltad meg a long, illetve short elmozdulásokat.
  • Az eddigi teljesítményed a tömeghez és a valós árhoz viszonyítva.
  • A tippek pontosságát a tömeghez viszonyítva.
  • A ranglistákon elfoglalt pozícióid

Forecasts – előrejelzések

Nem csak pénzügyi instrumentumokra, hanem gazdasági, illetve társadalmi változásokra is adhatsz le előrejelzéseket (szintén bölcsességpontokért cserébe).

Itt olyan kérdésekben formálhatsz véleményt, mint például hogy szerinted milyen fogyasztói trendek alakulnak ki, vagy változnak meg a következő 5-10 évben.

Goal Rewards – célok és jutalmak

Itt a heti, illetve az all time célokat találod valamint hogy ezek teljesítésével mennyi bölcsességpontot kaphatsz.

Wallet – tárca

Az eddig megkeresett pontok illetve USDC ajándékok története látható.

Referrals

Innen tudsz meghívni új felhasználókat (lásd feljebb).

Co-creation

Ha úgy gondolod, hogy beneed több van, itt valóban hozzátehetsz a program jövőjéhez. Extra feladatok teljesítéséért extra jutalomban részesülhetsz. Jelentkezhetsz Pynk Analist-nek, vagy Pynk Nagykövetnek és ezzel alakíthatod a platform jövőjét.

Community

A fórumhoz csatlakozva értelemszerűen a többi pynksterrel cseveghetsz, és villámgyorsan értesülhetsz a platformon történő változásokról, újdonságokról.

Help

Ez itt segítség (FAQ / Gy.I.K) helye, valószínűleg megtalálod a választ a platformot érintő kérdéseidre.

My Profile

Itt találod a regisztrációkor megadott adataidat.

Notifications

Beállíthatod, hogy milyen értesítéseket szeretnél kapni (jelenleg nem működik).

My Team  – hamarosan

Itt összeállíthatsz egy csapatot a későbbiekben.

Szólj hozzá!

46 Shares 1.9K view