Retik Finance Scam

Mostanában a Retik Finance-től hangos a kripto-twitter, milliók ömlenek (dollárban) az ICO-jukba, mert a DeFi új korszakát hirdetik. De van a hangzatos marketingkampány mögött bármi?

Centra Tech

Érdemes egy kicsit távolabbról kezdeni a történetet, méghozzá Ray Trapanival és a Centra Tech nevű cégével, amiről a Netflix egy remek sorozat formájában emlékezett meg.

Elképesztően unszimpatikus főhősünk egy átverés keretében a haverjaival elindított egy céget még az ICO időszakban. Ez kizárólagosan arra fókuszált, hogy pénzt csaljon ki emberektől egy soha meg nem valósuló tokenkibocsátás mögé bújva.

Megvolt a szép weboldal, amin olyan ígéretek voltak olvashatók, minthogy egy olyan bankkártyát fognak kibocsátani, aminek a segítségével mindenféle váltások és kínlódás nélkül tudod elkölteni a kriptovalutádat.

Persze szépen lassan kiderült, hogy az egész csak egy átverés, de addigra a lelkes hívők több tízmillió dollárt öntöttek a kamuba.

Pedig még komoly techcégeket is sikerült rávenni a befektetésre, a vége persze az lett, hogy az egyik alapítót lecsukták 8 évre.

Sajnos pont az ötletgazda úszta meg…

Tehát, itt volt egy cég, ami azt ígérte, hogy megreformálja a DeFi-t és egy olyan bankkártyát ad a kezedbe amivel kényelmesen elköltheted a kriptódat, és még a token árfolyamváltozásából is jól jöhetsz ki.

Retik Finance

A Retik Finance nem kisebb dolgot állít, minthogy megreformálja a DeFi-t, és egy olyan bankkártyát ad a kezedbe, amivel kényelmesen elköltheted a kriptódat, és még a token árfolyamváltozásábó is jól jöhetsz ki.

Persze vannak itt még olyanok is, mint mesterséges intelligenciával felturbózott P2P lending platform, DeFi tárca, kripto fizetési platform és hasonlók.

Minden, ma hangzatos hívószó előkerül – miközben egyenlőre a weboldalon található hangzatos ígéretek mellett semmi nem látszik.

Intő jelek

Az egész egyszerűen túl jól hangzik – különösen ahhoz képest, hogy gyakorlatilag semmilyük sincs a hangzatos ígéreteken kívül.

Bankkártya

KYC nélküli bankkártyát ígérnek (sok szerencsét hozzá), de a Retiknél azonosítani kell(ene) magadat. Akkor hogy is van ez?

Plusz a KYC oldalukon sincs más egy ígéreten kívül, hogy majd lesz…

Anoním alapítók

A Centra Tech-től eltérően – ahol a tagok simán csak hazudtak a LinkedIn profiljukban – itt anoním csapat áll a ‘projekt’ mögött, tehát hazugsággal nem lehet őket vádolni. Mert nincs kit.

Magával az anonimitással egyébként nincs probléma, kiváló kripto-projektek működnek ismeretlen háttérrel – valahol ez lenne a kripto lényege. Hogy bárki, akár név nélkül alkothat valami hasznosat. Ez esetben viszont inkább hátránynak tűnik, hiszen a pénzgyűjtésen kívül más nem történik egyenlőre.

Biztonságban a Blokkláncon

A BaB (Biztonságban a Blokkláncon) tanfolyam azért készült, hogy a lehető legkisebb kockázat mellett ismerkedj meg a kriptodevizák és a DeFi világával.

A blokklánc egy jó hely, de még mindig olyan, mint a vadnyugat – ha fogalmatlanul vágsz bele, nagy valószínűséggel belefutsz olyasmibe, amin elveszted a pénzed. Ez pedig nem csak az ‘ismert’ veszélyekre igaz, mint a tokenek extrém volatilitása.

Rengetegen próbálják megszerezni a pénzedet igen változatos módszerekkel – de sokszor egyszerűen a ‘nem tudás’ vagy ‘nem értés’ miatt fogsz pénzt veszíteni.

Tehát a tanfolyam azért készült, hogy egy olyan átfogó tudást adjon a kripto-világ veszélyeiről, amelynek birtokában sokkal kisebb kockázat mellett, magabiztosabban tudod majd használni a kriptodevizákat és eligazodni a DeFi platformokon.

MEGNÉZEM

Audit

Az audit a kripto-világban egy érdekes kérdés. Mivel ezért az auditálás alatt lévő cégek fizetnek, ezért egy auditor általában elég ‘finoman fogalmaz’ a hibák leírásánál.

A Certik auditjában ennek megfelelően egész jóra értékeli a céget (BBB).

De ha például a de.fi platformon kizárólag az okosszerződésre fókuszálunk, érdekes dolgokat találhatunk.

Nincs likviditás – ez érthető, hiszen (még?) nincs token.

Dump risk – (egyenlőre?) egy privát tárca tárolja a tokenek nagy részét. Ez a tárca persze a piacra is öntheti az egészet, ezzel az árak esését okozva.

Likviditási problémák – a de.fi algoritmusa érzékelte a liquidity pool kiürítését ami a token eladását lehetetleníti el. Persze jelen állás szerint ez lehetett egy teszt-pool is.

A solana-gyilkos

Ezt hallom a kommunikációjukban, hogy a Retik lesz az új Solana.

Mégis hogyan? A Retik Finance nem egy új blokklánc.

Alacsony tranzakciós költségek

A token az Ethereum láncon van, a költségek a mindenkori költésgek lesznek, amik nem olcsók.

Média

Megnyugtató lehet, hogy a nagy platformok (cointelegraph, coinmarketcap, yahoo finance, stb.) mind lehoztak cikket a Retik Finance-ről.

Apró probléma, hogy ezek mind sajtóközlemények (press release), tehát a Retik fizet a megjelenésért.

Még a bitcoinbázis is lehozott egy bejegyzést, amiben 2024 három kihagyhatatlan tokenje közé válogatta. De ez esetben is ‘vendég’ szerzőtől származik a cikk, ezért a bejegyzés tartalmáért felelősséget nem vállalnak.

Nyeremények

Természetesen(?) giveaway is indult, amivel más felhasználók meghívására ösztönzik a befektető szerencsevadászokat. Ez ilyen típusú platformoknál ez általában intő jel.

Trustpilot értékelés

Alapvetően 1 és 5 csillagos értékeléseket találsz a Retik Trustpilot értékelésénél.

retik finance scam trustpilot értékelés

Az 5 csillagos értékelések valószínűleg fizetettek és/vagy hopiumot szívtak – esetleg még reménykednek, hogy ebből lehet valami.

Scam-e a Retik Finance?

A jelenleg elérhető információk mind arra mutatnak, hogy ez nem több pénzgyűjtő akciónál, ezért én legalábbis messze távol tartom magam tőle.

Retik Finance

Az elhúzódó presale-lel már több tízmillió dollárt szedtek össze úgy, hogy nincs mögöttes tartalom. Az okosszerződés problámás, és nagy az esélye a token dump-nak. Nagy ívben kerülendő.

– csekitaut

retik-finace-presale
Okosszerződés
Funkciók
Megbízhatóság


Összefoglaló

Kísértetiesen hasonlít a RENQ finance-re, ami szintén egy scam projekt volt. Kerüld el a Retik Finance weboldalát.

1

Szólj hozzá!

41 Shares 385 views
Share via
Copy link
Powered by Social Snap
Malcare WordPress Security